Offenbach – Mönchengladbach

_72.JPG199 –V  Offenbach – Mönchengladbach  

ODDS: 1,34

Ma a Német Kupa nyolcad döntőit rendezik. Akik nem a német foci szerelmesei, vagy annyira nem követik a foci világát, talán most hallanak erről a kis csapatról először. Hatalmas meglepetésre az Offenbach eljutott a nyolcad döntőig.  A Német Kupa indulása előtt erre azért kevesen fogadtak volna. Alapjában véve az Offenbach egy nagyon kis „pofás” csapat, sok fiatal tehetséggel.  Ismerhetjük azt a mondást, hogy a német emberek egyáltalán nem humoros emberek. Nos, erre teljes mértékben rácáfol az Offenbach edzője, Rico Schmitt, akinél nem sok humorosabb embert ismerünk. – Igen, volt hozzá szerencsénk, élőben is beszéltünk vele, egy németországi utunk során, illetve egy edzésükre is betekintést nyerhettünk. Schmitt mentalitása teljesen áthatja a csapatot, nagyon jó légkört tudott már akkor is a csapatnál teremteni. Nem véletlen, hogy hatalmas meglepetésre ki tudták ejteni az előző fordulóban a Karlshure csapatát, előtte pedig az Ingolstadt csapatát, úgy, hogy 70 percig emberhátrányban játszottak! – Pedig az Offenbach csak a régiós bajnokságban szerepel, amely a német fociban körülbelül az ötöd osztálynak felel meg, a fent említett két csapat pedig másodosztályú. (Az egyikük 4. a másik pedig 1. helyezett jelenleg). Szóval nagy érdem, hogy idáig képesek voltak eljutni, viszont a Mönchengladbach hatalmas falat, a német első osztály egyik legerősebb csapata. Stabilan a 3. Bajnokok Ligája indulást érő helyen találhatóak, az Európa Ligában is tisztességgel helyt álltak a Sevilla ellen, sőt merem állítani, hogy jobbak is voltak, jobban megérdemelték volna a továbbjutást, és a bíró keze nagyon is benne van, hogy kiestek a múlt héten. Viszont ilyen a foci, menni kell tovább, biztos vagyok benne, hogy ebben a kupában tovább szeretnének jutni. Visszatérve az Offenbachra kettő sérültről van náluk információnk. Az Offenbach két balszélsővel rendelkezik, és mindkettő sérült. Dennis Schulte és Alexis Theodosiadis a sérült. A Mönchengladbach oldalán nincs hír sérültről, teljes kerettel állhatnak fel majd. A Mönchengladbach minden sorozatot figyelembe véve, utolsó 10 meccséből hatot megnyert 1 döntetlen és 3 vereség mellett. Az Offenbach csapata vezeti a régiós bajnokságot, egész szezonban csak egyszer kaptak ki, hazai pályán pedig egyszer sem, és csak 5 gólt kaptak. Hogyha a Bayern Münchent leszámítva, bármelyik másik csapattal játszanának, gondolkodás nélkül megpróbálnánk azt, hogy az Offenbach kiejt egy első osztályú csapatot és továbbjut. Viszont az említett Bayern után a Mönchengladbach az, amelyiket a legkiegyensúlyozottabb csapatnak tartjuk a német csapatok közül, ezért tippelünk arra, hogy tovább is fognak jutni. Tippünk szerint tehát Mönchengladbach győzelem várható ma! A végére még annyit, hogy a két csapat az elmúlt 15 évben négyszer találkozott egymással, 3 Mönchengladbach győzelem és egy döntetlen született. Az utolsó mérkőzésen,  7-1re a Mönchengladbach tudott nyerni. Sok sikert mindenkinek! :)

Címkék: Tippmix